2012. december 19., szerda

Az Utsuru Bune legendája és további japán UFO-k


1803 óta mesélnek Japánban, Tokiótól nem messze lévő partokon egy különös történetet az Edo korszakból (1603-1868). A címe Utsuro Bune - azaz az Üreges Csónak legendája.

A partokra vetődött egy furcsa kör alakú hajó a Haraiador tengerpart közelében. Az odaérkező halászok - hogy megnézzék a hajót - egy gyönyörű fiatal nőt találtak benne, úgy 20 éves lehetett, akinek hosszú vörös haja volt a végén fehér tincsekkel (a rajzokon fekete a haja) és csodaszép fehér bőre (egyes írások szerint rózsaszín volt!). A nő megszólalt, de a többiek nem értették mit mond, mert számukra ismeretlen nyelven beszélt hozzájuk. Ruhája ismeretlen stílusú volt és a szövete is ismeretlen. A nő a kezében egy ládikát szorongatott, amelyet senkinek sem engedett megérinteni. Hogy mi lehetett a dobozban azt senki sem tudja.


A hajó úgy nagyjából 5-6 méter átmérőjű és 3-4 méter magas lehetett. A középső részén körbefutó karika volt, tehát elfelezte a hajót. Az alja sötét színű volt, meglehetősen erős anyagból készült - talán vas vagy acél lemezek -, míg a tetején ablakok voltak láthatók, amik üvegből vagy kristályból készültek, ezen néztek be a kíváncsiskodó halászok és látták meg a nőt. Ráadásul az oldalán feliratok is látszódtak, azonban ezeket sem tudták lefordítani, nagyon különösek voltak. A feliratokat lejegyezték, de azóta se tudta senki megfejteni őket és semmilyen nyelvvel nem tudták összehasonlítani.


Ez a kis történet évszázadok óta egy igazi rejtély. Senki nem tudja, hogy honnan érkezett a csónak. A csónakról rajzok is maradtak fent, amik erősen emlékeztetnek a modern kori repülő csészealjakra vagy gömbökre. Az biztos, hogy ilyen kinézetű "hajót" egyetlen egy ismert civilizáció sem használt. Minden esetre 5 régi rajz létezik Japán különböző területeiről ezzel a történettel kapcsolatban és mind hasonlóan ábrázolja a tárgyat, csónakot.
A gond az, hogy sehol nincs lejegyezve hogy pontosan mi lett a hajó sorsa és a nőé sem, bár valahol azt említik, hogy visszaengedték a tengerbe.
A doboz tartalma is találgatásra ad okot. Egyesek azt feltételezték, hogy egy levágott fej van benne (akkoriban szokás volt a levágott fejeket dobozba tenni), de nem ilyen dobozba tették őket, hanem teljesen másfélébe, úgyhogy ez a feltételezés megbukott. A szkeptikusok próbálták azonosítani a tárgyat egy rizstállal, de ez a feltételezés sem megerősíthető. Vajon mi lehetett benne, amit annyira óvott a különös idegen nő? Ha tényleg megtörtént a dolog, az írásjelek sem azonosíthatók egyetlen kultúrával sem. Akik pedig egyből elítélik azt, hogy ez egy ufo lett volna, kapásból kitalációnak ítélte az egész legendát, egy egyszerű mesének, amit a kitalálók erősen felcicomáztak a nő szépségével, különlegességével, a hajó kinézetével stb. Valamint, hogy féltek az idegen európaiaktól, amerikaiktól ebben a korszakban, így készítettek egy ilyen történetet. Nem állítom biztosra, hogy ez ufo lett volna, de ezek a "magyarázatok" számomra eléggé nevetségesnek és erőltetettnek tűnnek.


Az ősi paleo-kontakt hívei szerint ez is egy fennmaradt bizonyíték arra, hogy földönkívüliek már régebben is meglátogattak minket más világokból.
Mindenesetre további japán "ufo legendák" is maradtak fent. Ilyen például Kaguya-hime története aki a Holdra tért vissza, amit majd kifejtek egy másik bejegyzésben. A hívők ide kapcsolják a dogu szobrokat is, amik olyanok mintha szkafanderes alakok lennének és a történet szerint az égből szálltak alá. Erről is bővebben majd egy másik posztban. Valamint további képek, metszetek is maradtak fent több korszakból, amik erősen emlékeztetnek repülő csészealjakra és ezekben utasok is vannak. Aztán ott vannak a modern UFO észlelések, amiben hasonló vagy azonos írásjeleket jegyeztek le a szemtanúk akik az űrhajókat látták.

Miskolci László
A Letűnt Világok Enigmái blog összes tartalma szerzői jogvédelem alatt áll. A blogon
megjelenő anyagok másolása, kereskedelmi forgalomba való hozása TILOS. A tartalom részleges felhasználása csak a szerző ENGEDÉLYÉVEL lehetséges.
Az írások sajátok, nem pedig más weboldalakról lettek átmásolva.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése